Urbanity a József Attila-lakótelepen

Kicsit későn készültem ezzel a bejegyzéssel, de talán most is jó lesz olvasni, amikor folyik az aláírások gyűjtése azért, hogy valódi közösségi tervezés valósulhasson meg a lakótelepen.

Május 12-én péntek este, 6 órától a KultúrAktív Egyesület jött el hozzánk a Dési Huber Művelődési Házba. Az általuk kitalált Urbanity játékot hozták el, melynek segítségével együtt gondolkodhattunk a lakótelepi közterek témájában. Ez egy felnőtteknek szóló társasjáték, amely arról szól, hogy beszélgessünk, vitatkozzunk, döntéseket hozzunk a nagyvárosi környezet problémáiról. A játék mottója, hogy jó válasz nincs, csak azzal jutunk előbbre, ha megismerjük egymás véleményét. Amikor először hallottam róla, már nagyon érdekelt, de arra, amit még a Kerthatár Közösségi Kertbe szerveztek, nem jutottam el. Azon túl, hogy kedves barátnőm kultúrAktívos, személy szerint nagyon szeretek társasozni, így tudtam, hogy itt a helyem, s felvállaltam a háziasszony, szervező szerepét Anyahajó részről. S mivel társas fan vagyok, a játékmenetről is fog szó esni.

Egy kis előkészületet igényelt a játék, előre kiválasztottuk a lakótelepi terekre alkalmazható kérdéseket, írtunk is hozzá párat. Egy párat felsorolok:

  • Kapjon-e ez a hely főtér funkciót?
  • Alakítsunk-e ki itt közösségi teret a környéken működő szervezetek számára?
  • Tegyünk-e ide nyilvános WC-t?
  • Helyezzünk-e el itt pinpong asztalt?
  • Alakítsunk-e ki itt találkozóhelyet?

Több helyen hirdettük, a nagy Én is itt lakom csoportba is kikerült, s célzottan hívtunk meg szakértőket is, ennek ellenére nem voltunk sokan, mi anyahajósok, és egy máshol lakó fiatalember érkezett a játékra. Így a többfős csapatok helyett mindenki egy egyfős „csapatként” állt helyt.

Sokan jöttek a KultúrAktívtól, szervezők, megfigyelők. Egy bemutatkozó körrel kezdtünk, s kikerült a tér közepére maga a társasjáték:

20170512_162109901_iOS

Kaptunk egy kis lapot, amire felírtunk egy-egy lakótelepi helyszínt – mindenki amire épp gondolt, amit szeretett volna. Ez lett az a bizonyos „itt”, amire a kérdések vonatkoztak. Mindenki 3 kérdést húzott, s abból választhatott egyet, amiről a többiek érvelhettek, vitázhattak.

A hatszögből mindenkinek egy-egy egy háromszög jutott, ide tehettük le a különböző fajta érvekért kapott pontszámokat jelképező kis színes háromszögeinket. Mert meg van ez csavarva, más színű pontot ér a zöld érvelés, az emberi, társadalmi vagy a helységre vonatkozó szempontokat figyelembe vevő. Minél színesebben érvelünk, annál több pontot kaphatunk tehát.

20170512_163519677_iOS

Érdekes maga az is, hogy ki milyen helyszínt választott. Én olyat választottam például, ahol sokszor vagyok, s szeretek lenni, nem aszerint döntöttem, hogy pl. a helyszínről jól lehessen vitázni, vitát indítani. Ez utóbbi választási mód is érdekesen alakulhatna, ha lesz még ilyen játék. Többen választottuk helyszínként a Csigaparkot, Nagyjátszóteret, volt aki a park melletti nagy fát, a kiserdőt, s az Üllői út melletti szakaszt (Pöttyös utcai metrómegálló területét).

A játék maga úgy folytatódott, hogy kihúztunk 3 kérdést, amiből egyet választottunk. Az első játékos kiállt, feltette a kérdését, az igennel érvelők egy oldalra, a nemmel érvelők másik oldalra helyezkedtek el. Mindenki elmondhatta a gondolatait, reagálhattunk egymáséra. Ezt követően a kérdést feltevő játékos összegezte a hallottakat, és eldöntötte a kérdést a hallott érvek alapján. Majd mindenki megkapta a pontjait, feltette a táblára, és kiállt a következő játékos a saját helyére vonatkozó kérdésével.

Milyen kérdéseket húztunk és vitattunk meg? Remélem jól emlékszem rájuk 🙂

  • Gyűjtsük-e itt valamilyen módszerrel a csapadékvizet? – Nagyjátszótér
  • Alakítsuk-e a helyet a fiatalok számára használhatóbbá? – Pöttyös utcai metrómegálló
  • Kapjon-e ez a hely főtér funkciót? – Csigapark
  • Mutassuk-e be a hely történetét? – Csigapark
  • Alakítsunk-e ki itt közösségi teret a környéken működő szervezetek számára? – Kiserdő
  • Tegyünk-e ide több utcabútort? – Nagy fa a Csigapark szomszédságában

Az este nagyon jó hangulatban telt, mi, játékosok javarészt ismertük egymást, így a komoly vitán túl kevés humor is előkerült néha.

20170512_165058500_iOS

Mea culpa, nem minden kérdezői döntésre emlékszem, de a játék hangulata megmaradt. A csapadékvíz gyűjtéssel kapcsolatban talán a nem győzött, a helyre vonatkozó érv volt talán a döntő, hogy jó dolog, de nem itt, hanem máshol, nincs eresz, ami összegyűjti, stb. Persze ezeken kívül még annyi jó ötlet hangzott el. Igen lett a válasz azzal kapcsolatban, hogy a Pöttyös metró környékét alakítsuk a fiatalok számára használhatóbbá. A Csigapark főtér funkciójával kapcsolatban az elhangzott érvek alapján a nem nyert. Aztán jön egy kis homály, mert a hely történetével kapcsolatban nem emlékszem a döntésre. A Kiserdőben igen a közösségi térnek, kis elfogultsággal született a döntés, az Anyahajó hobbitháza, faháza oda is felállítható lenne. A nagy fához pedig nem tennénk utcabútorokat.

20170512_165136036_iOS  20170512_170250938_iOS  

Ez most így nagyon summás, mindeközben nagyon jó érvek, ötletek hangzottak el, s ez még a tervpályázati eredmények ismertetése előtt volt.

Ennyi színes háromszög gyűlt az érvekkel:

20170512_175103290_iOS

Ami nekem ebben nagyon bejön, hogy játékos formában kulturáltan beszélgethetünk, vitázhatunk a környezetünk dolgairól. Szóval személy szerint benne lennék egy ismétlésben a közösségi tervezés  kapcsán is, így láthatnánk, megismerhetnénk más nézőpontokat, véleményeket is.