Üdv a fedélzeten, picifiú! – Szüléstörténet

Üdv a fedélzeten, picifiú! – Szüléstörténet

A szombat esti farsangozásban jól elfáradtam, így a vasárnapot pihenéssel töltöttem volna, ha férjem nem lett volna beteg. Így Emit végül felváltva szórakoztattuk, természetesen nem aludt délután, úgy látszik, ő nem fáradt ki annyira a bulizásban. A hosszú nap után este 11-kor sikerült végül elaltatni. Február 7-e volt (egy nappal a kiírt dátum után voltunk), aznap éjjel volt a Super Bowl.

Férjemmel mindketten NFL rajongók vagyunk, s bár kedvenc csapataink kiestek, azért a Super Bowl-t normál esetben megnéztük volna. Még este kérdeztem erről a férjemet, aki pár napja a kanapén aludt egyedül, hogy senkinek ne adja át a betegséget.

– Te nézed a meccset?

– Nem, inkább alszom.

– Hát, szerintem én sem nézem, maximum ha nem tudok aludni, mert picifiú elő akar bújni.

Szóval én bent elaltattam Emit, párom pedig kint aludt a kanapén. A közvetítés már elkezdődött, amire Emi elaludt. Én még nem bírtam aludni valahogy, úgyhogy kerítettem egy fülhallgatót, bekapcsoltam a telefonon az előzetest, lefeküdtem Emi mellé, gondoltam majd elalszom rajta. Egy óra körül kezdődött a meccs, és nem sokkal később összehúzódásokat éreztem, először 15, majd 10 percenként. Egyáltalán nem voltak fájdalmasak, de aludni nem tudtam tőlük, így néztem tovább a meccset. A férjemnek sem szóltam, gondoltam, minek ébresszem fel, hadd pihenje ki magát. A félidő előtti 2-minute-warning idején viszont felébredt, kiment a mosdóba. Szóltam neki (már amennyire egy alvó gyerek mellett tudtam):

– Hahó, ébren vagy? Figyuuu, nézem a Super Bowlt!

Erre csak egy legyintést kaptam, meg valami olyasmit bajusz alatt elmormolva, hogy nem vagyok normális. Még próbáltam utána szólni (nem kiabálni ugye az alvó gyerek miatt), hogy tényleg azért nézem, mert lehet, hogy hamarosan mehetünk a kórházba, de azt már nem hallotta, pár perc múlva meg már horkolást hallottam. Na jó, gondoltam, mindegy is, elvagyok a meccsnézéssel még egy darabig. Szóval Go Broncos! Végignéztem a half time show-t, a második félidő elkezdődött, az összehúzódások sűrűsödtek, de még mindig nem voltak fájdalmasak. A meccs vége felé már 5 percenként jöttek, és 40 másodpercig tartottak. A meccs vége előtt 1.5 perccel felébredt Emi, ez olyan hajnali negyed 5 körül volt. Felült, hogy akkor reggel van, és szopit kér. Gondoltam az pont jó lesz visszaaltatáshoz…nem jött be. Kb. 5 perc múlva érzem, hogy valami folyik. Szopit berekesztettük, kiabáltam ki a férjemnek, hogy kéne kicsit Emire vigyázni, amíg kimegyek a fürdőbe. Ő felkómásan bejött, kérdezte, mi a fene van. Mondtam neki, folyik a magzatvíz.

– Mii, miért nem szóltál eddig?

– Hát hagytalak aludni.

Szóval fürdőbe ki, gyors zuhany, átöltözés. Aztán öltöztettem Emit, aki mint a kisangyal felöltözött hajnali fél 5 körül. Hívtam az ügyeletes gyorsreagálású matrózhadtestes anyukát (Ritát), hogy vinnénk át Emit, mert mennünk kéne a kórházba. Addig párom is összeszedte magát, hívott egy taxit, indulás. A gyerkőc ügyesen bement kis barátjához, mi meg mentünk tovább taxival az István kórházba, fel a szülőszobára. Fél 6 körül értünk be. Csengettünk, bementünk, mondtam, hogy folyik a magzatvíz. Megvizsgáltak, jó ráérünk még, a méhszáj csak egy ujjnyira van nyitva. Beültettek a CTG-s helyiségbe, feltették a CTG-t. Azon már jól látszódtak a hullámok, de fájdalom még mindig nem társult hozzájuk. Megkérdezték van-e orvosom, szülésznőm, felvettek, választhattunk szülőszobát. Szerencsére szabad volt az alternatív, így oda gyorsan beköltöztünk, olyan 6 előtt pár perccel. Átöltöztem és leültem egy gimnasztikai lasztira. Innentől kezdve begyorsultak a dolgok. Egyből 3 percenkénti hullámokat mértünk, 1 perces hosszal, és ezek már a fájdalmas fajtából voltak. Ügyeletes szülésznő volt, az enyém pont nem volt még benn, szóltak neki, hogy jöjjön. Férjemmel voltunk benn ketten, rugóztam a labdán, aztán sétálgattam, fájások közben páromra támaszkodtam. Nem is néztek be. Egyszer, olyan 7 körül kimentem a mosdóba, utána negyed órával bejött az ügyeletes szülésznő megvizsgálni, annyit mondott, hogy jól haladunk, persze ezt én is éreztem. Aztán kiment és visszajött 5-10 perc múlva, hogy enged nekem vizet a kádba. Az jó lesz, végre! – gondoltam. Engedte is, persze elment egy kis idő, amire bele lehetett ülni, így olyan 7:25 körül mentem bele. 7:30-kor befutott a doktornő is, leült a kád mellé, a fogadott szülésznőm még nem…Még volt egy pár fájás a kádban ülve, nagyon jó volt a meleg víz. Aztán éreztem, hogy tolnom kellene, jön a baba, mondtam a doktornőnek, aki mondta, hogy mehet a következőre, eltűnt a méhszáj. És akkor kibújt Kornél fejecskéje, amit a doktornő a víz alatt tartott, és 7:48-kor megszületett a kis Kornél.

A vízből fel kellett állnom gyorsan, ezért csak kicsit kaptam meg a babát, aztán a büszke apa elvágta a köldökzsinórt, és jöttem ki. A doktornő azt is engedte volna, hogy köldökzsinórostól kijöjjünk és kint vágja el a férjem, de a szülésznő azt mondta, balesetveszélyes, inkább ne, ezen nem vitatkoztam, férjem így babázhatott egy kicsit, amíg átköltöztem az ágyra.

A méhlepény megszületésére ért oda a szülésznőm, ekkor már megkaptam a kisfiamat, aki ügyesen elkezdett szopizni. Még 2 órát maradhattunk, aztán leköltöztettek az osztályra.

Nagyon jó élmény volt, szebb, mint az első szülésem, bár az is nagyon jól alakult. Amit még nagyon jól volt látni, az az volt, hogy látszott, hogy nagyon örült a doktornő, szülésznő is, hogy ilyen szépen, természetesen született meg a kisfiam.

Pont úgy, ahogy szerettem volna, ügyesen, könnyen, vízben.

Ez volt a mi történetünk. Mindenkinek ezt kívánom, hogy olyan legyen a szülése, amilyet szeretne!

kornél