Első adománylicitünk – Edina többé-kevésbé szubjektív beszámolója

2016 tavaszán, még a Swimathonra készülődés hevében ütött szöget a fejembe az ötlet, hogy gyűjthetnénk felajánlásokat WAHM (work at home mom) készítőktől, designer babacucc, hazai mosipelus forgalmazóktól.  Vagyis először nem is ez az ötlet jött, hanem az, hogy nevezzük az Anyahajót, mint támogatandó szervezetet a Hordozz és jótékonykodj facebook csoportban, ahol magam is szoktam tombolázni. Nem mi kaptuk a legtöbb szavazatot. Ezután továbbgondoltam a dolgot, és gyorsan kiírtam a szervezői listára, ki mit szól hozzá, szavazzunk! Szervezzünk-e ilyen gyűjtést? Milyen formában? Az adományvásár, a tombola és a licit versengett, és a licit lett a befutó, ha jól emlékszem, 9 szavazattal. (Na jó, puskáztam kicsit…)

Licit tehát….Volt már ennek hagyománya a lakótelepen, az Írisz Családi Kör szabadtéri rendezvényein előkerültek a licitre felajánlott tárgyak, s egy jól szövegelő apuka vezetésével kalapács alá kerültek.

Ez viszont más volt. Új termékeket kellett begyűjtenünk, amiket online, az Anyahajó facebook oldalán bocsátottunk licitre. Így terveztük gyűjteni az adományokat. Hogy mire? Akkor még az lebegett a szemünk előtt, hogy meglesz a saját helyünk, kis önkormányzati segítséggel felújíthatjuk a számunkra kijelölt kis helyiséget. Úgy gondoltuk, az adománylicitből befolyt összeg egy kis kiegészítést jelenthet a Swimathonon összegyűjtött pénzhez.

13532806_632359390273536_1302600842532336317_n

Úgy gondoltam, elsőre a személyes megkeresés a legjobb, így a májusi Pici Piac 60 kiállítóját céloztam meg. Mindenkivel beszéltem, szórólapot cseréltünk, körülbelül 4 órát kinn töltöttem a vásárban, természetesen rossz szokásomhoz híven üres pénztárcával tértem haza. Na igen, én azért pont őket céloztam meg, mert tőlük szoktam vásárolni. Váratlanul pozitív eredménnyel zártam a körutat: összesen 3 kiállító mondta, hogy nem érdekli egyáltalán a dolog, semmiképpen nem ajánl fel semmit. A többieknek ígértem, hogy egy hónapon belül egyeztetünk a felajánlásról, a részletekről.

Kriszta a V barátnőm a Wekerlei Öko baba-mama vásáron játszotta el ugyanezt, a következő helyzetjelentést adta:

„Tettem ma egy halvány kísérletet (magamhoz képest óriási tett volt), hogy megnyerjünk otthonról dolgozó magyar készítőket.

10 szórólapot ott is hagytam a wekerlei öko vásáron, páran  nagyon lelkesek voltak…. bár az az igazság, hogy nem azt hangsúlyoztam ki, hogy szeretnénk tőlük adományt, hanem azt, hogy mekkora jó lenne együttműködnünk. Én úgy éreztem, hogy apróbb lépésekben haladva talán könnyebb, de nem tudom.

A távolabbi (pl Pécs) városokból érkezők nem fognak adakozni az látszik, de Pest megye már lehetséges.”

Hozzáteszem, Békésből is érkezett később felajánlásunk.

Megalakult a kis szervezői csapat. Készült egy mintalevél, egy drive mappa, ahová a képeket, leírásokat töltöttük, na meg egy google táblázatos tracking, amiben nyomon követtük az egyes tárgyak állását.

Közbeúszott a Swimathon, vagyis mi úsztunk, július végén pedig elkészült az adománylicites facebook mappa a következő leírással:

„Július 1-től 14-ig (a később feltöltött termékek esetében 2 hétig) tart első adománylicitünk, a felajánlott tárgyakat ebben az albumban találjátok. Köszönjük a felajánlásokat! Licitálni az adott kép alatt lehet. A liciten befolyó összeget az Anyahajó Anyaközpont saját helyének felújítására, berendezésére fordítjuk. A termékek kikiáltási ára körülbelül a piaci ár fele, minden termék alatt meg van jelölve, milyen összegről indul a licit. Mivel a cél jó, mindenkit bátorítunk, hogy bátran licitáljon, a cél az, hogy akár egy kevéssel többért menjenek el a termékek, mint azoknak a piaci értéke. Köszönjük nektek, hogy licitáltok!”

Adománylicitünknek híre ment, többen ajánlottak fel olyanok is, akik köreinkben vannak, s eredetileg meg sem kerestük őket.

Összességében 52 felajánlásunk volt: családi napközis férőhely, hordozós táska, játék hordozó, mosható pelus, profi smink, fotózás, egyedi feliratos body – csak hogy párat említsünk a termékek közül.

A teljes paletta itt található:

1 42 3

Első adománylicitünk felajánlóinak nagyon köszönjük a támogatást, az együttműködést!

A mi támogatói listánk:

Anzix műhely, bubba, Babbinka, babyberry, Babyzoo, Benci Rágcsaláncok, Bimbadesign, Bloomyloom, BNZ- Mother & Kid’s Wear, Bolyhoska, BölcsŐ, BriNa Baby Bijoux – BBB, Dora’s baby, ESBÉ baba, Granny’s Hanna and the Books, HerbArting, HOODY Kids, KreaBaby, Lightclaire.com, Milentin Baby, Mini Natura, Möbius, NaturaMia, Nesbu Makeup, Norka, Repop, PelenKaland, pici and the city, Pöttyös kuckó családi napközi, Puppee, Rágcsodák és Manóságok, Shumlee, Silly Billies, Symbyo, Tankó Enikő, Kata Vargáné Tóth, WonderBanner, Yeye Works Csilla Molnár, Zokni Nyunya, ZsALeMka

Nyár volt, sokan nyaraltak, szabadságukat töltötték. Így minden tárgyra 2 hétig lehetett licitálni, a licitet éjfélkor zártuk (igen, ez nem volt egy jó ötlet a részemről :)) Volt, aki később küldte, később csatlakozott, így minden tárgynál más volt a licit időszaka, 3 nappal, 1 nappal a zárás előtt figyelmeztetést írtunk.  Tanultunk belőle. Amikor nincs uborkaszezon, talán elég a rövidebb licit időszak, és mindent egyszerre lenne jó feltölteni. Személy szerint én osztogattam babás-mamás, mosipelusos, anyahajós, lakótelepi meg mindenféle facebook csoportban, a falamon, meg mindenhol, ahol értem, Tündi meg például egyenként keresett meg potenciális licitálókat is.

Hmm, én is licitáltam. Na ná! Nem kötöttük ki, hogy anyahajós egyesületi tag, elnökségi tag, szervező, önkéntes, facebook csoporttag, matróz, utas, tiszt, kapitány nem licitálhat! Sőőt! Ki támogatna leginkább egy közösséget, mint a közösség tagjai? (Azt kell tudni ehhez, hogy az Egyesületben senki sem alkalmazott, senki sem kap fizetést, szóval nem magunknak gyűjtjük, hanem az egész közösségnek). Zárójel bezárva. Minek is írom, hát látszik…Szóval én is licitáltam, és szereztem magamnak egy jó kis Survivor Mom táskát. Igen, az vagyok, ha láttok a lakótelepen, folyton túlélek, egyszer egyik gyereket cipelem, egyszer a másikat, folyton mozgásban egyensúlyozok.  Lett kisfiamnak egy egyedi bodyja. Meg egy fotózáson is részt vehettünk a Kopaszin és nagyon jó képeink lettek.

A licitnek nagyon nagy sikere volt, mind a szervezők, mind a licitálók részéről, és reméljük, a felajánlók sem jártak rosszul. A szervezőknek egy nagy sikerélmény volt, az összes létező meló, idegeskedés ellenére: merthogy a végén mindenkit egyesével értesítettük: hová, mit utaljon, mi a címe. Megnézegettük a számlakivonatot, megjött-e a pénz, aztán a felajánlónak írtunk, hogy hová postázzon, majd mindenkitől egyesével begyűjtögettük az infot, hogy megérkezett-e a csomag. Volt egy kis asztalitenisz. Van, aki még azóta sem fizetett (a terméket újra feltesszük a következő liciten, ha a felajánló beleegyezik), volt, aki nemrég még várta a terméket. Tehát az a bizonyos ping-pong meccs egy kicsit hosszúra nyúlt a licit lezárása után.

A záró, köszönetnyilvánító facebook posthoz fotót is kértünk. Na ez nem mindenkitől érkezett be.

Akitől viszont beérkezett, annak köszönjük, a többi felajánlónak pedig köszönetképp egy léggömböt gyártottam. Ezek mind felkerültek egy Adománylicit – köszönetnyilvánítás mappába, ezzel a szöveggel:

„Kedves Felajánlók és Licitálók! Nagyon hálásak vagyunk felajánlásaitokért és bőkezű adományaitokért, mellyel közelebb kerülhettünk célunk eléréséhez, vagyis az Anyahajó Anyaközpont saját otthonának megteremtéséhez. Fantasztikus összeg gyűlt össze, közel 250 ezer Ft! BRAVO!!! 🙂 Külön köszönjük mindazoknak, akik küldtek saját fotót a licitált termékről, melyet az albumban végig is nézhettek. A nagy sikerre való tekintettel szeretnénk idén ősszel ismét adománygyűjtő licitet indítani, amelyre ezúttal is örömmel fogadjuk a felajánlásokat és várjuk licitjeiteket! A részletekkel később jelentkezünk.”

Nézzétek csak a képeket:

11 12 13

Ez volt az első licit, 41 felajánlóval, 52 felajánlással, majdnem 250 000 Ft bevétellel, melyet jelenlegi otthonunk, a Dési Művelődési Ház berendezésére (remélhetőleg nagy zárható szekrényre is) fogunk költeni.

Most szervezzük a második licitet, november végére időzítve, kis 5-6 fős csapattal. Szerintetek hány felajánlásunk lesz? Tippeltek? És licitáltok is majd? Én biztosan…