Egy sima, egy ford…., ööö inkább legyen még egy sima…

Egy sima, egy ford…., ööö inkább legyen még egy sima…

… avagy Edina szubjektív beszámolója a kötő/horgoló klubról:

Anno a suliban tanultunk horgolni meg kötni, háztartásvezetés szakkörön. A horgolás már akkor is ment, a kötés kevésbé, sőt, extra béna voltam hozzá, még jó, hogy nem osztályozták. Felnőtt koromban ezért a kötőtűt (amit unokatesóim nagyijától kaptam egyébkét, és amiről kiderült, hogy ilyet manapság már nem használ senki, a boldog békeidőkből való lehet, meg egyébként is vastag és semmire se való) a fiók aljára rejtettem. Aztán most elővettem, hátha most felnőtt fejjel, biztosan sokkal ügyesebb vagyok, hát a horgolás is jól megy. Meg kikapcsolódásnak milyen jó lesz! na az utóbbi legalább beigazolódott.

Jó szokásomhoz híven késve érkeztem, banyatankkal, mert megint hoztam és vittem valamit. Ez már csak így megy. Aztán még kávézni is ki kellett menni. Amikor visszaértem a szobába, már nagyban folyt a kötés. Valaki szemeket szedett fel, mások simát kötöttek, sőt, volt, aki már minta alapján dolgozott, és ment neki a fordított is. Aztán jöttem a békebeli kötőtűimmel, és megpróbáltam szemeket felszedni Réka bemutatása alapján. Már itt voltak gondok, pedig még csak egyik kezemben volt kötőtű, de a többiek (leginkább Betti, akinek ezúton is köszi) erősen próbáltak segíteni. Végül csak felszedtem olyan 15 szemet, jó csálé lett persze, na de mindegy is. A többiek már rég túl voltak a szemek felszedésén, Ginát kivéve, aki szintén küzdött, de csak azért mert balkezes, és egy jobbkezesnek nem könnyű elmagyarázni, hogy másik kézzel mit hogyan kéne. Persze nekem is van mentségem, én meg kétbalkezes vagyok.

A simát is elkezdtem kötni. Először rossz kezemben fogtam a két tűt, meg kellett cserélni. Aztán rossz helyre szúrtam a tűt, rossz oldalról hajtottam rá a fonalat, mivel szorosak voltak a szemek, áthúzni sem bírtam, szóval a lusta kötés (mint megtudtuk, így hívják, ha valaki csak simát köt) nálam tényleg jó lassan haladt – amolyan extra lusta módban. Meg is beszéltük, hogy jobb, ha inkább cipőfűzőt kötök, vagy biztosítást. Na aztán lassan végeztem az első sor simával, amiben mint utóbb kiderült, lett egy diszkrepancia (Judit szerint), na igen, az valahogy nem úgy nézett ki, ahogy kellett volna. Hát akkor legyen még egy sor sima (a többiek már a fordítottal vagy a mintával haladtak). Ugyanolyan nehezen végigküzdöttem a következő sort. Megint rossz kezemben fogtam a tűt, és ugyanazt eljátszottam, mint az első sornál. Semmi fejlődés.

     

Közben persze sütiztünk (nagyon fini volt a kakaós keksz, de legközelebb messzebb kell tenni), dumáltunk és nagyokat nevettünk. Pedig nem is vittünk semmilyen alkoholt. A hangulat más volt, mint a délelőtti alkalmainkon, gyerekmentesen (a legtöbben így mentünk) kicsit felszabadultabbak lehettünk (vagy nagyon, pedig tényleg nem ittunk).

A harmadik sornál megkaptam az ukázt Rékától: “magácska csak kösse a simát”. 🙂 Szóval egy harmadik sort is végigküzdöttem, de nem győzött meg az eredmény arról, hogy én valaha is tudni fogok kötni. Na persze, egyszerűnek néz ki, ha más csinálja: egy sima, egy ford….ööö, inkább legyen még egy sima.