a másik Vera története

ANYAHAJÓS SZTORIKAMPÁNY – történetek arról, ki hogyan csatlakozott az Anyahajó közösségéhez.

Amikor a második gyerekem született, akkor nem volt még Anyahajó.

Szopis klubba valamiért nem mertem lemenni az elsővel sem, pedig jót tett volna. Ringatóra ritkán mentünk, mert az alvással nehezen volt összeegyeztethető, de játszótéren sokat bandáztunk, és már a fiam révén (első gyerek) is sok anyukát ismertem a telepen.

Egy másik anyukát bölcsiből ismertem, és mondta, hogy az Írisz Családi Körnek kéne új logót csinálni, segítenék-e. Bemutat majd Ritának, ő vette ezt kézbe Ágival. Amíg a logót készítettem, addig Rita a lányomra figyelt. Ritával hamar összebarátkoztunk. Így ismertem meg az Íriszt. 

Rita csinált egy Doboz nevű helyet a Napfény utca és a Lobogó utca sarkán. Párszor jártunk a gyerekekkel ott, karácsonyi naptárt csináltunk, vagy csak rajzolgattunk, beszélgettünk az icipici – kb. két négyzetméteres – Dobozban egy kicsit.

Aztán egyszer csak belecsöppentem abba, hogy csináljunk anyaközpontot, mert az milyen jó. Azt sem tudtam, mi az, de jó arcok voltak együtt, hasonló problémákkal, jó ötletekkel, és pályázatot írtunk, meg ötleteltünk, meg programokat szerveztünk… meg egyesület lettünk, meg alapító tag lettem.

Ezek úgy megtörténtek velem. Nem rémlik, hogy valaha is ilyen terveim lettek volna.

Valószínűleg az hatott rám, hogy művészlélek révén mindig kilógtam kicsit: az általános iskolából, picit a gimiből, nagyon a multis munkahelyemről, egyedül a grafikus suliban éreztem otthon magam. Itt viszont simán befogadott a közösség úgy, ahogy voltam.

Én pedig szívtam magamba azt a tudást, amit ők nem tudom, hol szereztek, de nekem teljesen új volt. Új volt, hogy lehet úgy kommunikálni, vitatkozni, hogy nem lenyomni akarom a másikat, hanem megoldást keresünk. Aztán megtudtam, hogy ennek asszertivitás a neve. Az egyik. Elvégeztem egy asszertív tréninget, ami civileknek szerveződött, és nagyon megváltoztatta a látásmódomat.

Sokat tanított nekem ez a közösség. Sokat tanultam magamról, mint nőről, mint anyáról, hogy mire képes egy csapat nő, ha összefog, és hogyan működik egy közösség. 

Bár az Anyahajótól már messzebb eveztem, mert gyermekeim nagyok, 7 és 11 évesek, a barátságok még mindig élnek. (Vera)