A MACI ügy – 1. Hogy kerültem én ide?

MI A MACI?

maci_allo_logoA MACI a magyar civilszervezetek közösségét jelképező figura.

A MACI bemutatja, mi mindent tesznek a magyar civilszervezetek. Nincs könnyű dolga, mert a számtalan civilszervezet sokszínű, az élet legkülönfélébb területein működik.

Ezen túl a MACI azt szeretné, ha segítségével a legtöbb magyar megtalálná azt a civilszervezetet, amely életét jobbá, teljesebbé teszi, ahol alkotó energiái felszabadulhatnak.

“Az én történetem” kampányuk rámutat arra, hogy a civilszervezetek milyen széleskörűen és kreatívan tudnak részt venni az életünkben, a problémáink megoldásában, a céljaink elérésében.

Tavaly ősszel pályázatot írtak ki, melyen jóbarátok és ismerősök unszolására én is részt vettem. A kérdés, melyet feltettek ez volt: Hogyan segített rajtad életed válságos helyzetében egy civilszervezet?

Megírtam. Jó sokáig nagy csend volt, már-már megkönnyebbültem, hogy ezzel tovább nem lesz dolgom. Aztán hívtak, hogy kiválasztották megfilmesítésre. És mondták, hogy nem annyira illik az eddigi koncepcióba, mégis ezt szeretnék használni. Aztán jöttek telefonok, egyeztetések. Hogyan lehet az én történetemet kampánycélra felhasználni? Mit kell rajta átírni? Beszélgettünk a MACIs ARCokkal, megírták, átírtam, megint megbeszéltük, lett közös verzió, kiemeltük a hangsúlyokat, gyúrtuk sokat.

És eljött a forgatás napja.
Az ablakból lessük Lackóval, ahogy a stáb a lakótelepet fényképezi. Mami a háttérben kávét főz, a betegeskedő Lizi röpköd, hogy mikor jönnek már. Gombóc a torokban. Nem, nem izgulok… Végül minden flottul megy, sok-sok rövid jelenetet veszek fel “unalmas” itthoni életünkről, én is egyre lazábban beszélek a kamera előtt, a gyerekek nem, csak a csivitelő tengerimalacok zavarnak néha. Felkerekedünk és néhány utcai – hóban babakocsizó 🙂 – kép után végre beérünk a fő helyszínre, a Dési Művelődési Házba, ahol már vár minket az Anyahajó Anyaközpont Szabad kikötő programja. Ott a sok-sok anya-baba. Lackó, mint aki olvasta a forgatókönyvet, vidáman elvegyül a forgatagban, én már csak ülök, a kamera forog, a gyerekek cukik, bekerül középre a Maci (az igazi – az, ami a képen van!) viszik csúszdázni, kicsit össze is vesznek rajta, zajlik az élet, ahogy szokott.

Aztán a stáb távozott, én megköszöntem a jelenlévőknek a támogatást. Tudtam, hogy ott lesznek, hisz nem bíztam a véletlenre, hívtam őket sokszor a megelőző napokban. De hogy ilyen sokan! Azóta is jól esik felidézni…

Most várjuk, hogy elkészüljön a film.

Én tudom, hogy jó lesz, és jót tesz.

Blanka