civilek

Állampolgári Részvétel Hete a József Attila-lakótelepen

By | Egyéb | No Comments

arh_plakatMi újság a József Attila-lakótelepen? – kérdeztük plakátjainkon.

Az ÁRH fókuszai közül a “Kinyílunk” volt, amit választottunk, és idén először több civil szervezetet is meghívtunk, nem csak saját jogon szervezkedtünk. Igyekeztünk minden olyan témát felvonultatni, ami aktuálisan foglalkoztatja a helyieket.

Az egyesületi/alapítványi keretek között működő csoportok (Anyahajó, Medáliák, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány) mellett informális kör (Írisz Családi Kör) és aktuális témára szerveződött tömörülés (Aranykapu Swimathon Csapat), sőt a református egyház képviselője (KÜLLŐ), valamint néhány teljesen civil civil, “lelkes lakos” is bekapcsolódott a programba. Mind kaptak egy-egy standot, ahol lehetőségük volt bemutatni azt, amivel foglalkoznak.

 

IMG_5929Mi, Anyahajós aktivisták kiállítást rendeztünk eddigi tevékenységünk legszebb pillanatainak bemutatására, lufikat fújtunk, közbizalom-kérdőíveket töltettünk ki, bemutatkozott termékeivel a Horgolókörünk, és még egy kis kihelyezett Hordozókör is működött a háttérben kölcsönzéssel és oktatással. Közben Facebook oldalunkon élő közvetítésekkel és fotóriportokkal folyamatosan hírt adtunk a helyszíni történésekről.

 

IMG_5930Hogy igazi helyi ügy is szóba kerüljön, azzal a kérdéssel fordultunk a járókelőkhöz, mondják el, milyennek szeretnék látni a lakótelepünket, mitől lenne az szebb és élhetőbb. A válaszokat molinónkra ragasztottuk, majd összegyűjtöttük és terveink szerint felhasználjuk majd a Szűcs Balázs főépítész által őszre ígért , a József Attila-lakótelepi tervpályázathoz kapcsolódó közösségi tervezés során.

 

 

A hab a tortán az volt, hogy vendégül láthattuk a Ferencvárosi Közösségi Alapítványtól a Rádió Rádayt, akik közösségi netrádiós adást sugároztak a helyszínről a Tilos Rádiónak köszönhetően. (Amint a szerkesztett adás linkje birtokunkba kerül, meg fogjuk osztani itt és minden más online felületünkön, hogy utólag is hallgatható legyen.)

IMG_5932A műsorvezetők – Barna Era, az alapítvány kurátora és projektigazgatója és Dávid Ferenc ferencvárosi lakos és rádiós, FKA önkéntes – vidám hangulatot varázsoltak a Csigaparkba. Gyűltek a célirányosan hozzánk igyekvő vendégek, és a játszótérre tartók is megálltak egy-két percre belehallgatni a beszélgetésekbe. Mindenki szót kapott, aki bemutatkozóként megjelent a rendezvényen, így valóban elértünk a célunk, hogy hallassunk magunkról mi, helyi civilek, akiknek fontos az, hogy tegyünk valamit közvetlen környezetünkért.

 

IMG_5928Az eseményt minden külső támogatás nélkül, saját erőből, saját szabadidőből, saját eszközökkel és saját anyagi forrásaink ráfordításával hoztuk létre. A FESZOFE részéről a nyilvános WC nyitva tartásáért (!) és az áramszolgáltatásért kiszámlázott 9000 Ft-os számla fedezésére a helyszínen adományt gyűjtöttünk.

civilizacio-1

 

 

 

 

Civil Díj 2017 – kategóriagyőztes az Anyahajó!

By | Egyéb | No Comments

2017-ben is gazdára találtak a Civil Díjak, melyeknek célja az, hogy minél több elismerést és reflektorfényt kaphassanak a kiemelkedő munkát végző civilszervezetek. A Civil Díjat a NIOK Alapítvány azért alapította, hogy széles közönség számára is ismertebbé váljon, hogy a civilszervezetek tevékenysége mennyire fontos mindannyiunk számára, és hogy támogassuk őket munkánkkal, anyagiakkal, vagy legalább csak kiemelt figyelemmel.

Idén másodszor osztották ki a Civil Díjakat. 133 projekt érkezett a 7 kategóriában kiírt pályázatra. A nyertesek között található közösségi alapítvány, vidéki tanoda, mozgássérültek sportolási lehetőségével, és pozitív szemléletformálással foglalkozó szervezet, kezdeményezés is. A 7 kategória nyerteseit neves, a nonprofit és a forprofit szektort is képviselő, zsűri választotta ki. A nyolcadik díj sorsáról a döntőbe jutott projektek közül a közönség szavazott.

Nyertesek:
Egy ügy legjobb képviselete – Motiváció Oktatási Egyesület – Küzdelem a tanodamutyi ellen.
Legnagyobb hatású projekt – Suhanj! Alapítvány – “SUHANJ! Fitness – erőt adunk!”
Legígéretesebb startup – Anyahajó Egyesület – Anyaközpont és családi kikötő a József Attila-lakótelepen
Legjobb adománygyűjtő kampány – Ferencvárosi Közösségi Alapítvány –  “Swimathon 2016”
Legjobb kommunikációs kampány – Társaság a Szabadságjogokért – Hiányzó emlékek
Legjobb együttműködés – Polgár Alapítvány – “Esélyt a szemnek!”
Legjobb civil akció – Budapest Bike Maffia –  “Krízis”
A közönségdíjat a Jobb veled a világ Alapítvány nyerte.

Az érdem, hogy megnyerhettük a 2017-es civil Díjat "a legígéretesebb startup" kategóriában, azé az elmúlt 2 évben velünk lévő kb. 50 önkéntesé, akikkel együtt dolgoztunk azon, hogy legyen egy hely a József Attila-lakótelepen, ahol szinte bármikor találkozhatnak az anyák! Külön öröm, hogy mellettünk álltak a színpadon is - mint amúgy is ez eddigiekben - a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány-beli barátaink! Nekik is és minden díjazott és döntős társunknak gratulálunk!!!

Az érdem, hogy megnyerhettük a 2017-es civil Díjat “a legígéretesebb startup” kategóriában, azé az elmúlt 2 évben velünk lévő kb. 50 önkéntesé, akikkel együtt dolgoztunk azon, hogy legyen egy hely a József Attila-lakótelepen, ahol szinte bármikor találkozhatnak az anyák!
Külön öröm, hogy mellettünk álltak a színpadon is – mint amúgy is ez eddigiekben – a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány-beli barátaink!
Nekik is és minden díjazott és döntős társunknak gratulálunk!!!

Most különösen időszerűnek gondolom, hogy a civilszervezetek a Díj segítségével megmutassák, hogy milyen sokszínű, professzionális, és elkötelezett munkát végeznek. A legjobbak munkáiból sokat tanulhatnak a további szervezetek, sőt akár a forprofit szektor szereplői is. – mondta Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója, a zsűri egyik tagja.

A Civil Díj fő támogatója, a civilszervezetek segítésében egyébként is kiemelkedő szerepet vállaló MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba kiemelte, hogy azért tartja fontosnak a díjat, mert feledtetni tudja a sok erőfeszítést, és nehézséget, erőt adhat a folytatáshoz. Ez a díj hitelesíti a szervezetek munkáját, és építi a támogatók bizalmát, de mások számára inspirációt is jelenthet.

 

 

 

Civil állásfoglalás – mi is aláírtuk!

By | Egyéb | No Comments

Civilek nélkül nem megy: Magyarországnak szüksége van ránk

coming-together

A magyar társadalomnak szüksége van a civil szervezetek munkájára. Sokféle és pótolhatatlan munkát végzünk a közjó és a demokrácia kiteljesítése érdekében: az állampolgárok önszerveződésének biztosítunk lehetőséget, keretet adunk közös tevékenységeiknek a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem vagy az érdekérvényesítés területén. Lehetővé tesszük, hogy az állampolgárok csoportjai közösen képviselhessék érdekeiket, részt vegyenek a közéletben és ellenőrizzék a politikai hatalom mindenkori gyakorlóit.

 

Mi, az állásfoglaláshoz csatlakozó civil szervezetek elutasítjuk a kormány korlátozó és megbélyegző törekvéseit, mert tudjuk, hogy a magyar társadalomnak szüksége van ránk. Olyan ügyekkel foglalkozunk, amikre mások nem fordítanak kellő figyelmet. Kiállunk magunkért és egymásért.

Magyarországnak szüksége van civilekre

Az Országgyűlés 2017. első félévi jogalkotási terve szerint a közeljövőben napirendre kerül a civil szervezetek működését meghatározó törvények módosítása. Egy 2017. március 14-én tartott sajtótájékoztatóból úgy tudjuk, hogy a Fidesz ötpárti konzultációt kezdeményez a „külföldről támogatott” szervezeteket érintő törvénytervezetről. A kormány erről „nemzeti konzultációt” is kíván kezdeményezni, egyelőre ismeretlen tartalommal. Egyes politikusok azonban odáig mentek, hogy egyes civil szervezetek „eltakarításának” lehetőségét is felvetették, míg mások idegen ügynököknek nevezték őket.

Mi, az állásfoglaláshoz csatlakozó civil szervezetek határozottan tiltakozunk az egyesülési szabadságot sértő szabályozás ellen. Ugyanígy elutasítjuk a civil szervezetek és ügyfeleik, szimpatizánsaik, támogatóik megbélyegzését. Ez nemcsak az egyes szervezetek munkáját és megítélését befolyásolja, de általában is korlátozza a demokratikus véleménynyilvánítás, a közügyekben való állampolgári részvétel lehetőségét. Az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján a tervezett jogszabály ellentétes lehet a Magyarország által is aláírt, vonatkozó nemzetközi egyezményekkel  és kérdéses, hogy egyáltalán kiállná-e az alkotmányosság próbáját.

A „nemzeti konzultációt” pedig alkalmatlannak tartjuk arra, hogy az állampolgárok valódi, tényeken alapuló véleményt alkossanak, és fejtsenek ki. Az eddigi tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy ez nem helyettesítheti a valós társadalmi vitát.

A civil szektor hatályos magyarországi szabályozása megfelelő keretet és kellő biztosítékokat ad ahhoz, hogy a civil szervezetek jogszerűen, átláthatóan és elszámoltathatóan csinálják azt, amire létrejöttek.  Gazdálkodásának átláthatósága ma is kielégítően szabályozott terület, a sajtónyilatkozatokban emlegetett adatok bárki által megismerhetőek.

Ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az új jogalkotási elképzelésekről és a “nemzeti konzultációról” csak a sajtóból értesüljünk, hogy egyes politikusok nyilatkozataikban megpróbálják a civileket lejáratni és megosztani. Elvárjuk, hogy az új törvény(módosítás) az érintettek bevonásával, szakmai vitában nyerje el végső formáját, ahogy az egy demokratikus jogállamban elvárható, és ahogy azt Magyarországon is jogszabályok írják elő.

Követeljük, hogy a civil szektor, a civil szervezetek működésének szabályozása az átláthatóság, a támogatások és a tevékenységek szempontjából egységes, a nemzetközi és európai normáknak megfelelő legyen, és biztosítsa az állampolgárok jogát ahhoz, hogy szabadon szerveződjenek és keressenek forrásokat tevékenységükhöz.

A kezdeményező civil szervezetek listája, amely folyamatosan újabb csatlakozókkal frissül:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1LSrj8lDIaXBjNlM397fTfRQwnkXPk3KtGNPdKiSYy3s/pub

html?gid=2124834238&single=true